kötelező! - a líramadár

Biztosan jó lesz egy pár év múlva visszanézni a filmjeit, nosztalgiázni, hogy milyen volt egykor a földi természet, amíg volt. Sir David Frederick Attenborough.

Igazi angol úriember, és most kivételesen a jó értelemben.
Egyszer, még a fekete-fehér korszakban Afrikában filmeztek, amikor egyszercsak a bokrok mögül bennszülöttek törtek elő, fenyegetően lándzsákat rázva. A Sir ekkor… - a következőről felvétel van, Youtube-on meg lehet nézni! – tehát Attenborough egy rezzenés nélül bevárja őket, majd amikor elé kerül a törzsfőnök, kezet nyújt neki azzal, hogy „how do you do”. A összezavart törzsfőnök hirtelenjében viszonozza a kéznyújtást.

Hihetetlen alázattal nyúl a témáihoz. Öt percenként leejti az állunkat, és ezt tudja, nincs szüksége szenzációcsapásra. A szenzáció maga a természet. Marad a szelíd narrátori hangnál. Nem cirkuszi porondmester. Ez az óriási különbség közte és az új generációs természetfilmesek között. Gondoljunk csak – már bocsánat, és tényleg nyugodjon békében, de mégiscsak ő a legjellemzőb példa… - tehát ott volt ez a szerencsétlen Steve „krokivadász” Irving. Ugye, ugye, mit hív elő rögtön az agy? „Elkaptam! Most beteszem a fejem a szájába! Most félig lenyeletem magam vele! Most megujjazom a seggét… ” (- jó, az már South Park.) Elvetemültebbek azt is gondolhatnák, hogy a halála karmatikus volt, de hagyjuk Irvinget békében nyugodni, tényleg.

Egyszer szavazást tartottak, vajon melyik lehet a legesleghúzósabb Attenborough-jelenet. Elsöprő sikerrel a pompás líramadár győzött. A következő kisfilm ALAPVETŐ! VILÁGOS?

!spoiler!

Ugye, a filmen láthatjuk, hogy a csajokat megnyerni igyekvő madár először riasztót, majd fényképezőgéphangot utánoz, végül a motoros láncfűrész hangját… Ahogy Attenborough később nyilatkozott:

- Az igazán szívszorongató az volt, amikor meghallottuk, milyen mesterien utánozza a madár a hangot, amely nemsokára tönkreteszi az élőhelyét, és kipusztítja őt magát, a líramadarat is.